Miközben halkan és lassan bicikliztem a kisbolt felé, alaposan szemügyre vettem a már őszbe hajló platán fasort. Megint csak megállapítottam, hogy szeretem az őszt a maga lassúságba hajló ritmusával. Lassan biciklizni is szeretek, mert a nyeregben ülve könnyebben be tudok lesni egy-egy pillanatra mások kertjébe. Néha el is képzelem, hogyan élhetnek. Szeretek apró kis részleteket megfigyelni, azok adják a lakók életének történetéhez a zamatot, mint például egy félfülű macska vagy egy borostyánnal átfuttatott ósdi kerti törpe. Elképzelem azt is, hogy én, hogyan élnék ott. Mit hagynék meg, mit csinálnék másképpen. Mikor hazaértem, úgy néztem a saját kertünkre, a saját házunkra és a saját életemre, mint biciklizés közben másokéra. Mit hagynék meg és mit csinálnék másképp. Azt hiszem erről fog szólni a blog. Valami régiről és valami újról.
Az első ilyen kalandom a sütéssel kapcsolatos. Úgy szoktam mondani, hogy nem vagyok sütis, ezért nem szoktam sütni. Rájöttem, hogy én mégis olyan embernek akarom látni magam, aki tud sütni. Hogy ilyen csodás őszi napokon, édes süteményillat ússzon végig a házon, hogy a ház kis lakói a szétáradó illatokban játszanak a szőnyegen és majd boldogan falják be pillanatok alatt azt, amit nagy gonddal és szeretettel készítettem. Hogy azt tudják mondani majd egyszer, hogy Oh, az én anyukám almás pitéje a legjobb.
Csehov már sokkal régebben megmondta; “A nyugalom és a megelégedés nem az emberen kívül van, hanem benne magában.” Azt hiszem hihetünk neki.
Kommentek